Dunántúli Kis- és Középvállalkozók szakmai blogja
A vállalkozók pihenőszobája

Melyik marketing eszköz a legsikeresebb?

2019-01-14
Melyik marketing eszköz a legsikeresebb?

Sok lehetőség közül lehet választani a mai marketing eszköztárból, de a legnagyobb sikereket a keresőoptimalizálással lehet elérni. Az emberek többsége ha keres valamit, azonnal a telefonja után nyúl, és böngészi az interneten fellelhető információkat, boltokat, szolgáltatókat, stb.

A sikerhez vezető út

A régi marketing eszközök már nem a leghatékonyabbak, mert az emberek többség nem olvas újságot, nem fogad el szórólapot, sőt még a reklámtáblákat sem olyan szándékkal nézi, mint korábban. Ezek a marketing fogások idejét múltak, csak felesleges pénzkidobás. Természetesen előfordulhat, hogy vannak még olyan szolgáltatási területek, ahol működnek az ilyen technikák, de egyre kevesebb van belőlük. A modern ember médiafogyasztási szokásai teljesen megváltoztak, így a marketing eszközök sikerességének rangsorát is másképp kell felállítani.

A keresőoptimalizálás Győr városában természetes folyamat a legtöbb cég vagy vállalkozás életében, de sokak még mindig félnek tőle, nem merik igénybe venni. Akik rendszeresen költenek SEO marketingre, azok jó helyen szerepelnek a keresőkben és jól is megy nekik a bolt. Igaz, be kell fektetni hozzá, de garantáltan megtérül. Sokan még hisznek a közösségi oldalak biztosította lehetőségekben is, de az igazság az, hogy nagyon sok olyan terület van, ahol abszolút nem használható. Ki kell próbálni, de nagyon sok reményt nem szabad táplálni iránta. Az emberek már nem osztanak meg mindent, nem követnek csak úgy oldalakat, sőt lassan már szégyen is ezeket a cselekvéseket űzni a Facebookon. Ahogy a mondás is tartja: puding próbája az evés.

A keresőoptimalizálás hosszú folyamat

Sokan azt hiszik, ha elhelyeznek egy-két kulcsszót a weblapon, a kereső máris felhozza őket az első oldalon. Ha csak ennyi lenne a feladat, akkor nem nagyon lenne szükség szakemberekre, és nem épülne ekkora iparág a keresőoptimalizálásra. A SEO egy kemény és sok esetben költséges folyamat. Minden honlap más, nincs jól bevált recept, van, ahol ez, de van, ahol meg más működik. A Google folyamatosan változtatja a keresési algoritmusát, hogy ki tudja szűrni a csalókat és azokat, akik nem természetes módon próbálják befolyásolni a találati listát.

A sikerhez rendbe kell tenni a weblapot. Optimalizálni kell a sebességét, a kulcsszavakat, és a szövegek minőségét. Jó minőségű magas PR oldalakról érdemes linkeket szerezni, és a közösségi médiában is jelen lenni, ahol szintén a weboldal fontosabb URL-jeit ajánlott megosztani. A több hónapnyi kemény munka eredménye biztosan megtérül, és látszani fognak a találati lista helyezésein is.

Címke: Keresőoptimalizálás Győr